Honlap  |   Legendák   |   Családfám  |   Kosztolányi család  |   Hires Kosztolányiak
Terképek  |   KVT 2003  |   Fotóalbum  |   Kapcsolatok

Családtörténettel komolyan foglalkozni hosszú ideig nem volt szándékomban. A családi hagyományokat erösen örizte édesapám és Imre nagybátyám. Tölük, mint biztosat hallottam a sók-szelöcei család eredetéröl a család a fönemes és nem a köznemes Kosztolányi családhoz tartozik. Elöneve nem csupán Nemeskosztolányi, hanem mellette még alsó és felsökamenici arról a három faluról, ahol a család ösi birtokai voltak. Innét került el a sók-szelöcei családágnak az öse oly esztendöben, amikor ragályos  betegség (pestis) pusztított. Ennek az ösnek a szülei a betegséget megkapták és meg is haltak benne. De amikor megbetegedtek, a család egyik szolgája a kisgyermeket, aki a sók-szelöcei ág öse lett, átadta egy vágkirályfai csizmadialegénynek okmányokkal együtt. Ezzel akarták a szülök a gyermek életét biztosítani. Ami sikerült is, mert a legény elvitte falujába és így megmentette a gyermek életét. 

Bizonyos idö elteltével Vágkirályfán megjelent nála az egyik családtag, aki a gyermekkel átadott írásokat kérte, hogy a gyerek jogainak érvényt szerezzen. A gyermek gondviselöje kiadta jóhiszemöleg az írásokat, de a rokon többet nem jelentkezett, a gyermek ott maradt Vágkirályfán s ö lett aztán öse  a sók-szelöcei ágnak.

E családi hagyomány komoly adatokkal alátámasztható. A 17 és 18. században igen sok pestisjárvány pusztított, amelyet a törökök hoztak be. E járványok egyikéröl van szó, amely valószínüleg az 1700-as évek elején lehetett. A felsökamenici vagy a nemeskosztolányi halotti anyakönyvekben kell keresni azt a Kosztolányi családot, ahol a férj és feleség egyidöben haltak meg és akiknek volt egy fiúgyermekük. Hihetöleg fiatal házasok voltak.
Ezt az elöadott tényt megerösíti az „alsó és felsökamenici” elönév használata. A család a nemeskosztolányi elönevet részesítette elönyben. Az alsó és felsökamenici név használat Kosztolányi Móricnál fordul elö az ismert adatok alapján. Ez arra mutat, hogy ennek a névnek az ismerete csak olyannál fordul elö, aki a közelebbi viszonyokkal ismerös volt.

Különösnek tünik fel a csizmadialegény szerepe. Ez pedig megmagyarázható azzal, hogy Felsökamenecen messze földön híres csizmadiák voltak. Távoli vidékröl jöttek oda, hogy elsajátítsák ezt a mesterséget.

A sók-szelöcei és a nemeskosztolányi ág összetartozását bizonyítja Árpád öcsém, aki az 1920-as években Tatatóvároson járt életében elöször. Az utcán egy elötte ismeretlen kereskedö üzlete elött megszólította öt e szavakkal: „Bocsánatot kérek, az úr nem Kosztolányi?” Oly nagy volt a hasonlóság közte és Kosztolányi Dezsö író közt, erröl ismert rá.

Bars vármegye monogfráfiájában két kép van. Az egyik báró Kosztolányi László képe. Ez a kép és édesapám egymásra hasonlítanak, a vonások azonosak. A másik kép Bars vármegye milléneumi küldöttségét ábrázolja, amelyen Kosztolányi István látható. Ennek arca azonos édesapám arcával.

AZ 1940-es évek végén lent jártam Tolnában Tolnán, ahol még élt egy Kosztolányi Mihály nevü családtag, aki a kitagadott Ferenc utódja volt (1730-60) s ebböl az ágból származott Kosztolányi Dezsö is. Ö örzi a család egyetlen elszakadt ágának nemesi igazolását. Ezeket az okmányokat átadta nekem betekintésre. Egészen meglepödtem, amikor találkoztam vele. Mintha Imre nagybátyámat láttam volna magam elött: arcában, lelki magatartásában, beszédmodorában teljesen azonos volt vele, csupán erösebben hajlott volt az orra. Pedig közös ös csak 300 éve lehetett. Ennyire megmaradtak a családi vonások.

A sók-szelöcei anyakönyvekben az 1760-as években már két Kosztolányi család van, amelyeknek a közös öse nem élt a faluban, ez Vágkirályfán keresendö. A rokonságnak ez a tudata megvolt a családban, mert Imre nagybátyám elbeszélése szerint még átjártak Sókszelöcéröl Vágkirányfára búcsúk alkalmából s ott a rokonokat látogatták meg. Tehát sók-szelöcei Kosztolányiak úgy jöttek oda a 18. század közepén, mégpedig Vágkirályfáról. Vágkirályfának azonban anyakönyve csak 1884 óta van, mert addig filia volt. Valószínüleg Vágselyéhez tartozhatott, ahol az anyakönyvek 1693 óta vannak meg. Tehát ezt az öst e két helyen lehet keresni s ez lehet az a gyerek, akit a csizmadialegényre biztak a szülei. Mivel okmányai eltüntek, hiábavaló volt minden erölködése, hogy szülei örökébe lépjen. Ennek következménye volt, hogy teljesen elszegényedett ö és utódai s mint teljesen szegény emberek éltek távol az ösi családi fészektöl. Azonban erösen örizték származásuk hagyományát.

Amikor az 1940-es évek elején mindenkinek kellett igazolnia, hogy nincs családjában zsidó, akkor jutottam hozzá az alkalomhoz, hogy a sók-szelöcei anyakönyvekböl megszereztem az összes Kosztolányi adatait, akik ott valaha is éltek. Itt az anyakönyvvezetés 1745-ben kezdödött. De még ekkor sem érdekelt különösebben a családtörténet. Amikor azonban 1945-ben uj rendszer jött, amely szakitott a multtal és megtagadta az ezeréves történelmet, felébredt bennem a kiváncsiság, hogy mi van a családi hagyomány és a meglévö adatok közt, s miképp lehet okmányilag is igazolni a közös eredetet. A sok-szelöcei anyakönyvi adatok alapján összeállítottam a családfát, amely kettös családot tüntetett fel a kezdet kezdetén. Elöször ezt a két családot összekapcsoló öst kellett keresni, ami legnagyobb valószinüség mellett Vágkirályfán található meg. Azután pedig ezt a kész ágazatot be kell kapcsolni a nemeskosztolányi Kosztolányi család családfájába.

Az 1950-es évek elején levéltári kutatást végeztem az Országos Levéltárban, ahol a Kosztolányi család levéltárát örzik illetöleg azokat az okmányokat, amelyek a nemcsényi és perlepi birtokokra vonatkoznak. Ezeket lemásoltam, söt néhányról mikrofotogrammot is készítettem. Ezek azonban geneológiai szempontból keveset nyújtanak. Nem tudom, mi lett a család nemeskosztolányi levéltárával, amelyben mintegy 1000 okmányt öriztek.( ...a pozsonyi levéltárban található - szerk.)
Átnéztem ezenkívül Budapest plébániáinak anyakönyveit, jártam az esztergomi és kalocsai föegyházmegyék levéltárában, ahol csak válogatottan végeztem anyakönyvi kutatást. Csak azokat az anyakönyveket kértem, ahol tudtommal voltak Kosztolányiak. De ezek az anyakönyvek Esztergomban csak 1895-re, Kalocsán 1825-re mennek vissza. Az itt szerzett adatokat ki kell egészíteni az illetö plébániákon, hogy teljesek legyenek. Ez mutatja, hogy a család szétszóródott, régebben valószínüleg szerepet játszott benne az öröklés, újabban a szétszórtak még jobban szétszóródtak, söt 1945 óta még az ösi helyen sem maradhattak meg, mert a birtokot elvették tölük, amelyet pedig mindez ideig igen gondosan öriztek.

Vannak ezen kívül köznemes Kosztolányiak is, igy Kosztolányi Márton, aki 1704-ben kapott nemességet és Érsekújvárban lakott, ott biró is volt legalább kétszer. Bár nem tartom kizártnak, hogy ezek is az ösi család tagjai, akik elfelejtették, vagy nem tudták már igazolni nemességüket s így inkább új nemességet szereztek.
Találhatók még Kosztolányiak ott is, ahol kutatást nem végeztem, így Pest környékén Dabason és Alsónémedin, ugyancsak vannak Miskolcon. Ezeknek összefüggése még ismeretlen elöttem.

De vannak olyan Kosztolányiak is, akik magyarosítottak e névre, jóllehet a név védett név volt. Ilyen Kann Gyula, egy érsekújvári és egy soproni, aki felvette ezt a nevet. Ezek egyáltalán nem tartoznak a családhoz.

Családi adatok találhatók Nagy Iván: "Magyarországi családok" és Kempelen Béla: "Magyar nemesi családok" könyvében és Szerémi-Berényi: "Majthényiak és a Felvidék" c. könyvében. Kempelen könyvében található a család legteljesebb családfája, amely azonban legalábbis nem teljes.

Igy nem szerepel bennük a Tolnai ág öse Ferenc, akit apja kitagadott, mert katolikussá lett. Vannak benne családtagok, ahol megáll s nem megy tovább a család. Ezek az ágak lesznek azok, ahová bekapcsolhatókká válhatnak a Bars, Nyitra, Pozsony, Komárom megyék Kosztolányi családjai, akik a Vág és Nyitra völgyében lévö falvakban telepedtek le az ösi fészek elhagyása után.

A rendelkezésemre álló adatokat foglalom össze ebben az írásban s mellékelem a családfákat. Itt a legteljesebb a nemeskosztolányi családfa, amelyet kiegészítek egy-két helyen, így a tolnai ággal. Utána jön a sók-szelöcei ág, amelyet anyakönyvi adatok alapján állítottam egybe s utána a többi csonkán, szintén anyakönyvi adatok alapján. Ahol lehet, ott az egyes tagokról más adatokat is közlök. Ha akad majd az utódok között, akit érdekel a családtörténet, ezek az adatok kiindulásul szolgálhatnak a teljesebb családtörténethez.

Budapest, 1975. junius 15.

Dr. Kosztolányi István 
az újszövetség tanára a
Hittudományi Akadémián

A Lap Elejére

Vissza